Árvíz öszefoglaló – vasárnap délelőtt

Az elmúlt napok tapasztalatai alapján kérjük az önkénteseket, hogy mielőtt indulnak, mindenképp keressék telefonon a helyi koordinátorokat, mert akár 30 perc alatt is változhat, hogy hol van szükség segítségre!

GÖD - köszönjük, egyelőre elegendő önkéntes érkezett!

Telefonszámok, információk, folytonos frissítés:

https://www.facebook.com/Arviz2013Osszefogas/app_180932662070729

https://www.facebook.com/Arviz2013Osszefogas

 

MTI hír: Ingyenesen BKV-zhatnak a védekezők

A főpolgármester vasárnap délután fél háromkor tartott tájékoztatóján elmondta vasárnap négytől lehet jelentkezni azért a karszalagért, amelyeket a védekezésben résztvevők kaphatnak, hogy ingyenesen használhassák a tömegközlekedési járatokat a fővárosban.

A főpolgármester elmondta azt is, hogy átszervezésre kell számítani több közlekedési csomóponton is. Így, a főváros 20 csomópontján rendőri irányítással történik majd az áteresztés. Az M1-M7-közös szakaszán lévő leállósávból esetlegesen, ha a helyzet úgy kívánja buszsávot fognak kialakítani. Tarlós István felhívta a figyelmet arra is, hogy a Belvárost kerüljék el az autósok, válasszák északon az Árpád hidat, illetve délen a Rákóczi hidat.

Önkéntes-regisztrációk megyénként, ahol várják a segítséget:

http://komarom.katasztrofavedelem.hu/index.php?subpage=2&subpage1=9999

http://tolna.katasztrofavedelem.hu/index.php?subpage=2&subpage1=9999

http://baranya.katasztrofavedelem.hu/index.php?subpage=2&subpage1=9999

http://bacs.katasztrofavedelem.hu/index.php?subpage=2&subpage1=9999

http://fejer.katasztrofavedelem.hu/index.php?subpage=2&subpage1=9999

http://gyor.katasztrofavedelem.hu/?subpage=2&subpage1=9999

Győrújfalu

Apad már a Mosoni-Duna Győrújfalunál; a kora délutáni tetőzés óta csaknem húsz centimétert csökkent a vízszint.  

Szob

Vasárnap reggel 6 órakor 732 centiméteres rekordvízállásnál tetőzött a Duna.    

Győr Pláza

Várják a Győr Plázába a felajánlásokat!

Amire nagy szükség lenne:
- naptej
- szúnyogriasztó spray
- hintőpor
- ragtapasz
- gyógyszer (Algopyrin,...)
- sok csoki !!!!!! (Higgyétek el, nagyon örülnek neki! Energia és egy kis boldogsághormon!)
- gyümölcs (alma, banán)
- alsónadrág (váltás)
- kesztyű
- sapka

Ami még fontos lehet:
- alufólia
- műanyag poharak
- kávé, cukor
- energiaital
- üdítő, ásványvíz (lehet kispalackos is)
- párizsit, sonkát, kenőmájast NE, mert gyorsan romlik a hatalmas melegben - Helyette inkább tartós szalámit, felvágottat!!!!!!!

Budapest Rozmaring Kertvendéglő

Délután 18 órától várnak újabb önkénteseket. Regisztráció nincs, kifelé kommunikálni nincs kapacitásuk.

Dunaújváros:

2013. június 8-án a Halász sor és az Üdülősor a gépjármű forgalom elől elzárt két útszakasz. Az Alsó- Duna-parti utat az éjszaka még nem érte el a vízállás, ezért itt a gépjármű közlekedés még megengedett.

A Polgármesteri Hivatal 24 órás ügyeletet tart fenn, a 06-25/411-900-as telefonszámon, valamint az arviz@pmh.dunanet.hu e-mail címen várják a szükség esetén fellépő lakossági bejelentéseket. Minden változásról folyamatosan tájékoztatják a lakosságot a helyi média és Dunaújváros hivatalos honlapján keresztül (www.dunaujvaros.hu). 

Adony

A terület elöntése folyamatos, de problémamentes. A terület zárása és ellenőrzése folyamatos.

Rácalmás

A Fürdő utca is lezárásra került.

Budakalász

Két helyen is megcsúszott a nyúlgát vasárnapra virradóra Budakalásznál.  A Barát-pataknál egy kétméteres szakaszon, míg a Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Központnál (a település mélyen fekvő részén) jelentősebb mértékben megcsúszott a nyúlgát. Több száz homokzsákkal kijavították, megerősítették a gátakat, s még sűrűbben járőröznek, hogy időben észleljék az esetleges szivárgásokat, csúszásokat.
Éjszakáig még 5-10 centiméternyit emelkedhet a Duna vízszintje Budakalásznál, ahol most 890 centimétert mérnek. 
A budakalászi védművek 950, illetve 1050 centiméter magasak, s 6-7 kilométer hosszan húzódnak. Mivel a jelenlegi 890 centiméteres vízoszlop 5-10 centiméterrel nőhet éjszakáig, bíznak abban, hogy a város nem kerül veszélybe. 

Budapest 

Meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett vészhelyzetet 

Döntő két nap következik, mert olyan helyen lesz árvízi veszély, ahol a legtöbb ember él, és a legtöbb érték van veszélyben, "tehát most kell még minden erőnket összeszedni" - mondta a kormányfő.
A budapesti árvíz levonulásához hét-nyolc napra lesz szükség, ami azt jelenti, hogy június 17-18-án apadhat 650 centiméter alá a Duna vízszintje, és hagyhatja el a víz a rakpartokat. 

20. K&H futóverseny 

Ne csak a lábad járjon, hanem a kezed is!

Csak a Városligetben rendezik meg a 20. K&H futóversenyt az árvízhelyzet miatt.

A futóverseny az eredeti tervekkel ellentétben nem fogja használni a Dózsa György utat és az Andrássy utat.

Egy kiemelkedő kezdeményezés is megjelenik a rendezvényen!

A vasárnapi 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó helyszínén is toborozzák a segítő kezeket az árvízi védekezéshez. Amennyiben szeretnél önkéntesként közreműködni az munkálatokban, keresd az esemény helyszínén az információs sátrat, ahol kollégáink segítenek a regisztrációban.

Árvíz miatti forgalomkorlátozások

Közúton nem megközelíthető települések: Pilismarót, Dömös, Kisoroszi

1. számú út, 108+185 és 121+423 km között teljes lezárás. (Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom elsőrendű főút, Győr-Moson-Sopron megye: Győr - Gönyű)

1. számú út, 88+876 és 104+693 km között teljes lezárás. (Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom elsőrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Komárom - )

2. számú út, 33+100 és 33+300 km között teljes lezárás. (Budapest-Vác-Rétság-Hont elsőrendű főút, Pest megye: Vác - Vác)

2. számú út, 28+0 és 30+0 km között teljes lezárás. (Budapest-Vác-Rétság-Hont elsőrendű főút, Pest megye: Sződliget - )

2. számú út, 14+774 és 16+622 km között félpályás lezárás. (Budapest-Vác-Rétság-Hont elsőrendű főút, Pest megye: Dunakeszi - )

2. számú út, 14+774 és 16+200 km között teljes lezárás. (Budapest-Vác-Rétság-Hont elsőrendű főút, Pest megye: Dunakeszi - )

2. számú út, 32+650 és 33+880 km között teljes lezárás. (Budapest-Vác-Rétság-Hont elsőrendű főút, Pest megye: Vác - Vác)

6. számú út, 109+0 és 110+0 km között útszűkület. (Budapest-Pécs-Barcs elsőrendű főút, Tolna megye: Paks - )

10. számú út, 52+600 és 52+700 km között teljes lezárás. (Budapest-Dorog-Almásfüzitő elsőrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Nyergesújfalu - )

10. számú út, 46+699 és 50+720 km között teljes lezárás. (Budapest-Dorog-Almásfüzitő elsőrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Nyergesújfalu - Tát)

10. számú út, 54+790 és 54+794 km között félpályás lezárás. (Budapest-Dorog-Almásfüzitő elsőrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Nyergesújfalu - )

10. számú út, 44+679 és 44+865 km között teljes lezárás. (Budapest-Dorog-Almásfüzitő elsőrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Tát - )

10. számú út, 61+815 és 67+475 km között teljes lezárás. (Budapest-Dorog-Almásfüzitő elsőrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Neszmély - Süttő)

10. számú út, 54+890 és 54+940 km között félpályás lezárás. (Budapest-Dorog-Almásfüzitő elsőrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Nyergesújfalu - )

10. számú út, 71+610 és 75+519 km között teljes lezárás. (Budapest-Dorog-Almásfüzitő elsőrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Dunaalmás - )

10. számú út, 53+0 és 54+800 km között teljes lezárás. (Budapest-Dorog-Almásfüzitő elsőrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Nyergesújfalu - )

11. számú út, 45+300 és 45+300 km között teljes lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Visegrád - )

11. számú út, 22+500 és 25+0 km között útszűkület. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Szentendre - )

11. számú út, 42+0 és 44+0 km között teljes lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Visegrád - )

11. számú út, 38+500 és 41+0 km között teljes lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Dunabogdány - )

11. számú út, 45+543 és 47+827 km között teljes lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Visegrád - )

11. számú út, 67+600 és 72+174 km között teljes lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Esztergom - )

11. számú út, 42+900 és 43+200 km között teljes lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Visegrád - )

11. számú út, 28+50 és 28+300 km között félpályás lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Leányfalu - )

11. számú út, 47+827 és 63+800 km között teljes lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Esztergom - Dömös)

11. számú út, 35+600 és 38+350 km között félpályás lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Tahitótfalu - )

11. számú út, 23+150 és 23+250 km között félpályás lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Szentendre - )

11. számú út, 30+400 és 30+500 km között félpályás lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Tahitótfalu - )

11. számú út, 28+0 és 28+0 km között félpályás lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Tahitótfalu - )

11. számú út, 26+200 és 26+200 km között félpályás lezárás. (Budapest-Esztergom-Tát  másodrendű főút, Pest megye: Szentendre - )

12. számú út, 10+0 és 15+0 km között teljes lezárás. (Vác-Szob másodrendű főút, Pest megye: Nagymaros - )

12. számú út, 0+0 és 4+556 km között teljes lezárás. (Vác-Szob másodrendű főút, Pest megye: Verőce - )

12. számú út, 5+900 és 6+0 km között útszűkület. (Vác-Szob másodrendű főút, Pest megye: Verőce - Kismaros)

14. számú út, 2+356 és 12+616 km között teljes lezárás. (Győr-Vámosszabadi másodrendű főút, Győr-Moson-Sopron megye: Győr - Vámosszabadi)

111. számú út, 1+0 és 4+0 km között teljes lezárás. (Esztergom-Dorog másodrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Esztergom - )

117. számú út, 7+402 és 15+145 km között teljes lezárás. (Dorog-Tát másodrendű főút, Komárom-Esztergom megye: Esztergom - Tát)

1011. számú út, 0+0 és 0+950 km között teljes lezárás. (Táti összekötő út, Komárom-Esztergom megye: Tát - )

1113. számú út, 13+500 és 21+80 km között teljes lezárás. (Szentendre-Kisoroszi összekötő út, Pest megye: Kisoroszi - )

1113. számú út, 2+200 és 2+200 km között teljes lezárás. (Szentendre-Kisoroszi összekötő út, Pest megye: Szigetmonostor - )

1119. számú út, 0+0 és 0+300 km között teljes lezárás. (Tát-Tarján-Tatabánya összekötő út, Komárom-Esztergom megye: Tát - )

1201. számú út, 2+0 és 8+0 km között teljes lezárás. (Szob-Hont összekötő út, Pest megye: Ipolydamásd - Letkés)

1401. számú út, 13+0 és 14+600 km között félpályás lezárás. (Győr-Mosonmagyaróvár összekötő út, Győr-Moson-Sopron megye: Dunaszeg - Ásványráró)

1402. számú út, 5+445 és 6+1312 km között teljes lezárás. (Lébény-Mecsér összekötő út, Győr-Moson-Sopron megye: Mecsér - )

1403. számú út, 1+800 és 3+600 km között teljes lezárás. (Hédervár-Kimle összekötő út, Győr-Moson-Sopron megye: Hédervár - )

5101. számú út, 22+200 és 29+500 km között teljes lezárás. (Csepel-Ráckeve-Kiskunlacháza összekötő út, Pest megye: Tököl - Szigetújfalu)

8418. számú út, 11+500 és 11+500 km között félpályás lezárás. (Ménfőcsanak-Koroncó összekötő út, Győr-Moson-Sopron megye: Koroncó - )

8418. számú út, 11+500 és 11+510 km között útszűkület. (Ménfőcsanak-Koroncó összekötő út, Győr-Moson-Sopron megye: Koroncó - )

8511. számú út, 19+930 és 19+960 km között teljes lezárás. (Bősárkány-Barbacs-Bodonhely összekötő út, Győr-Moson-Sopron megye: Kisbabot - )

11309. számú út, 0+0 és 0+171 km között teljes lezárás. (Határcsárda-Szigetmonostori komphoz vezető út, Pest megye: Leányfalu - )

11315. számú út, 0+0 és 0+109 km között teljes lezárás. (Dunabogdányi hajóállomáshoz vezető út, Pest megye: Dunabogdány - )

11324. számú út, 0+0 és 2+818 km között teljes lezárás. (Pilismaróti hajóállomáshoz vezető út, Komárom-Esztergom megye: Pilismarót - )

11325. számú út, 0+0 és 1+5 km között teljes lezárás. (Szobi révhez vezető út, Komárom-Esztergom megye: Pilismarót - )

11326. számú út, 0+350 és 1+600 km között teljes lezárás. (Esztergom-országhatár bekötő út, Komárom-Esztergom megye: Esztergom - )

11326. számú út, 0+0 és 0+317 km között teljes lezárás. (Esztergom-országhatár bekötő út, Komárom-Esztergom megye: Esztergom - )

11342. számú út, 0+0 és 0+200 km között teljes lezárás. (Dunaalmás hajóállomáshoz vezető bekötő út, Komárom-Esztergom megye: Dunaalmás - )

11343. számú út, 0+0 és 0+125 km között teljes lezárás. (Dunaalmás vasútállomáshoz vezető út, Komárom-Esztergom megye: Dunaalmás - )

12303. számú út, 0+0 és 0+730 km között teljes lezárás. (Vác-Tahitótfalu komphoz vezető út, Pest megye: Vác - )

13101. számú út, 3+1200 és 6+351 km között útszűkület. (Vének bekötő út, Győr-Moson-Sopron megye: Vének - )

13301. számú út, 0+0 és 1+300 km között teljes lezárás. (Komárom vasútállomáshoz vezető út, Komárom-Esztergom megye: Komárom - )

51125. számú út, 1+800 és 2+150 km között teljes lezárás. (Kisapostag bekötő út, Fejér megye: Kisapostag - )

51145. számú út, 9+0 és 9+64 km között teljes lezárás. (Dunafalvi bekötő út, Bács-Kiskun megye: Dunafalva - )

51305. számú út, 0+0 és 2+40 km között teljes lezárás. (Szigetújfalu-Ercsi komphoz vezető út, Pest megye: Szigetújfalu - )

51307. számú út, 0+0 és 1+68 km között teljes lezárás. (Lórév-Adony komphoz vezető út, Pest megye: Lórév - )

51315. számú út, 0+0 és 0+779 km között teljes lezárás. (Adony hajóállomáshoz vezető út, Fejér megye: Adony - )

51316. számú út, 0+0 és 0+174 km között teljes lezárás. (Dunaújváros komp út, Fejér megye: Dunaújváros - )

51317. számú út, 0+0 és 0+789 km között teljes lezárás. (Dunaújváros hajóállomáshoz vezető út, Fejér megye: Dunaújváros - )

51341. számú út, 4+0 és 4+300 km között teljes lezárás. (Tass hajóállomáshoz vezető út, Bács-Kiskun megye: Tass - )

51342. számú út, 1+650 és 4+907 km között teljes lezárás. (Dunaújváros révhez vezető út, Bács-Kiskun megye: Szalkszentmárton - )

51347. számú út, 2+730 és 3+473 km között teljes lezárás. (Géderlak révhez vezető út, Bács-Kiskun megye: Géderlak - )

51349. számú út, 0+800 és 0+873 km között teljes lezárás. (Uszód hajóállomáshoz vezető út, Bács-Kiskun megye: Uszód - )

51355. számú út, 2+639 és 2+825 km között teljes lezárás. (Fajsz-Dusnok hajóállomáshoz vezető út, Bács-Kiskun megye: Dusnok - )

51366. számú út, 6+0 és 6+700 km között teljes lezárás. (Dombori hajóállomáshoz vezető út, Tolna megye: Fadd - )

Nemzeti Összefogás Vonala

Már él az országos segélyszervezetek közös segélyvonala, ahová várják a felajánlásokat. Egy hívással 250 Forinttal tudod támogatni a segítségre szorulókat

Nemzeti Összefogás Vonala: 1357

Nemzeti Összefogás Bankszámlája
Belföldről:
11711711-22222222

Külföldről, vagy más hazai pénzintézettől devizában történő utalás esetén:
IBAN bankszámlaszáma:
HU45 1171 1711 2222 2222 0000 0000
Kedvezményezett számla neve: Nemzeti Összefogás Vonala
SWIFT azonosító (BIC): OTPVHUHB
Név: OTP Bank Nyrt.

Folyamatosan frissített önkéntes szervező térkép: https://www.facebook.com/Arviz2013Osszefogas/app_180932662070729

Budapest Közlekedés 

Mindenkit arra kérnek, hogy az autója helyett válassza a közösségi közlekedés járműveit, melyeket a főbb vonalakon a sűrített menetrenddel közlekednek. 

    A Budapesti Közlekedési Központ honlapján (www.bkk.hu/arviz) elérhető információk szerint lezárták a Batthyány téren a metróállomást, illetve az aluljárókat is. Az állomáson az M2-es metrószerelvények nem állnak meg. A Batthyány tér a Széll Kálmán térről az "M2-H5" jelű pótlóbusszal érhető el.
    A H5-ös hév Margit híd alagúti szakaszának lezárása miatt a H5-ös HÉV-ek Békásmegyerről és Szentendréről csak a Margit híd budai hídfőig, a felszíni HÉV-állomásig közlekednek, a Szentlélek tér H és a Batthyány tér között pótlóbusz jár. A Margit hídtól a Batthyány tér felé a 86-os autóbusszal és az M2-H5 pótlóbusszal lehet közlekedni. Az összevont HÉV és metrópótló autóbuszok a Széll Kálmán tér M - Batthyány tér M+H - Margit híd, budai hídfő H - Szépvölgyi út H - Tímár utca H - Szentlélek tér H útvonalon közlekednek.
    A Batthyány téri állomás lezárása miatt a BKK a 11-es és 111-es autóbuszokat a Széll Kálmán tér M végállomásra tereli, míg a 160-as és 260-as buszokat a Margit hídon át a Nyugati pályaudvar M végállomásra.
    A Clark Ádám téri, Lánchíd alatti villamos-aluljáró lezárása miatt mind a 19-es, mind a 41-es villamosok módosított útvonalon, Dél-Buda felől a Széll Kálmán térig közlekednek. A villamosokat a Szent Gellért tértől irányítják a 18-as villamos vonalára. A kimaradó szakaszon a 86-os autóbuszokkal lehet utazni, melyeket sűrűbben közlekedtet a BKK.
    Az árvízi védekezés miatt a Bem rakpart Batthyány tér és a Margit híd közötti szakasza mindkét irányban le van zárva, erre a szakaszra csak a BKK buszjáratai hajthatnak be.
    Dél-Buda és Észak-Buda között sem a lezárt alsó rakparton, sem a lezárt felső rakparton (Bem rakparton), sem a BAH-csomópont - Alkotás utca - Margit körút - Bem tér útvonalon nem lehet közlekedni az árvízi védekezés befejeztéig. Az autósoknak javasolt útvonal Dél-Buda és Észak-Buda között az M0 körgyűrű vagy a Hungária-körgyűrű.
    A 2-es villamos csak a Közvágóhíd H és az Eötvös tér között jár. A 2-es villamospótló autóbusz meghosszabbított útvonalon a Nyugati pályaudvar M és a Széchenyi István tér (Eötvös tér) között közlekedik.
    A Margitsziget lezárása miatt hétvégén a 234-es buszok a Szentlélek tér H-ig változatlan útvonalon közlekednek, majd a Szentlélek tértől a Népfürdő utca, Árpád híd M (Váci út) megállóhelyeket érintve az Árpád híd M megállóig közlekednek tovább, kihagyják a Margitszigeten található megállóikat és nem érintik a Nyugati pályaudvar M végállomást. A járat a Szentendrei út felől a H5 korlátozott üzemére tekintettel az Árpád híd metróállomás felé HÉV-pótló szerepet is ellát.
    Módosított útvonalon közlekedik a 104-es és a 104A autóbusz, a 104-es autóbusz érinti a Székesdülő illetve a Székesdülő, ipartelep megállókat, valamint Rákospalota, Kossuth utca irányában az Újpest, Árpád út hajóállomás megállót. Módosított útvonalukon a buszok mind Dunakeszi, Auchan, mind Rákospalota irányában megállnak az Európa center és az Ezred utca, lakótelep megállókban. A 104A autóbusz Rákospalota, Kossuth utcától csak az Ezred utca, lakótelep ideiglenes végállomásig közlekedik. Az így kimaradó megállók a Székesdülő, a Székesdülő, ipartelep, a Székesdülő, ipartelep végállomás, illetve Rákospalota, Kossuth utca irányában az Újpest, Árpád út hajóállomás megállót.
    A 122-es buszok Újpest-Városkapu M felé, a 104-es, 104A, 204-es buszok Rákospalota, Kossuth utca irányában, illetve a 196-as buszok Újpalota, Szentmihályi út felé nem érintik az Újpest, Árpád út hajóállomás megállót.
    A Pók utca lezárása miatt a 106-os autóbuszok a Szentendrei útra terelve közlekednek, ezért nem érintik a Pók utca, Silvanus sétány, Nánási út megállókat és Római úti lakótelep végállomást. Az autóbuszok a Kadosa utcai megállót követően a 34-es buszok Aquincum H megállójában állnak meg.
    Gyalogosan és kerékpárral sem lehet átkelni az Újpesti vasúti hídon (Északi összekötő híd) a védekezési munkálatok miatt.
    A Margitszigetre és az Óbudai-szigetre is csak az árvízi védekezésben résztvevők mehetnek be.
    Közúti zárás van érvényben a budai és pesti alsó rakpartok teljes hosszában, a Margitszigeten, a III. kerületben a Királyok útján, a Pók utcában és a Nánási úton. Lezárásra került a Lánchíd alatti kerékpáros átjáró is, továbbá a Margit hídi felszíni hév-állomás peronjának teljes hosszában a kerékpárút ideiglenesen megszűnik. Az árvízi védekezés segítése érdekében a III. kerületben a Pozsonyi utcát a Szabadkai utca és a Bocskai utca között egyirányúsították a Bocskai utca felé. Nem állnak meg a Margitsziget megállóhelyen a 4-es és a 6-os villamosok.
    Tekintettel a Margitszigeten zajló védekezési munkálatokra az Árpád hídon közlekedő 34-es, 106-os és 234-es buszok, valamint a 901-es, 918-as és 937-es éjszakai járatok mindkét irányban megállnak a Szigeti bejárónál, de a Margitszigetre gyalogosan is csak az árvízi védekezésben részt vevő személyek mehetnek be.
    Nem közlekedik a 26-os busz.
    Terelve jár a Királyok útja lezárása miatt 34-es és az éjszakai 934-es busz.
    A D11-D12-D13-as hajók nem közlekednek.
    Sűrűbben közlekednek az M2-es és az M3-as metrók, az 1-es, a 4-es, a 6-os, a 17-es, a 18-as villamosok, valamint a 9-es és a 86-os buszok.

Hozzászólások